Megijedtem

Kb. egy évvel ezelőtt a IX. kerületi Duna-parti albérletem előtt elkapott egy fickó. Egy buliból mentem hazafelé. Mindig figyeltem a környezetemet, nem árt az óvatosság. Az utca első fele be van kamerázva, ott valahogy kevésbé féltem. De mindez pont a bejárat előtt történt. Mielőtt felléptem volna, hogy nyissam a lécsőház ajtaját, a fickó ott termett a semmiből (a kamerázott rész után egyfolytában néztem a hátam mögé), és mire megéreztem, hogy valaki van a hátam mögött (érdekes ezt megérzi az ember), addigra már elkapott "alsó madárfogással". Én ezt így hívom, alám nyúlt rendesen. Rocker szerkóba öltözött, nem pont rossz arcú srác volt, de nem ismerném fel. Mondanom se kell, hogy nagyon megijedtem. Elkezdtem ütni a kinyitott esernyőmmel (épp esett az eső, az ilyen perverz állatokat még a rossz idő se téríti el), és akkorát sikítottam, hogy a saját sikolyomtól szinte jobban megijedtem, mint a pasastól. Erre nevetett, és inkább továbbállt - nagy szerencsémre.

Azóta is utálom, ha valaki mögöttem mászkál, ugyanaz a rossz érzés fog el, és még jobban ki vagyok rá hegyezve.
Pont tegnap gondoltam rá, hogy mostanában nem történt olyan, amiről írhatnék, bár megint elvittek egy csajt a zsaruk a szemem láttára, de ilyen volt a múlt héten is. Nos, jobb lett volna, ha inkább elkerülöm az "érdekességeket".
Egy fehér ruhát viseltem tegnap, semmi extra, nem hosszú mondjuk, de átlagos nyári ruhának nevezném. Valaha még át is futott az agyamon, hogy ezt nem kéne viselnem munkába menet, de most győzött a kánikula.
Az átlagosnál is többen néztek meg, mióta tombol a jó idő. Úgy érzem magam, mint egy új egyed az állatkertben. Tény, hogy nem öltözködöm túl visszafogottan, de azért nem is Qvásan szerintem. Semmi kirívó nincs rajtam, hacsak nem a hosszú szőke haj, de az sem olyan, mint a görkoris Sindy-é, hanem göndör (és kócos :D)
Szóval tegnap az árnyékos oldalon mentem, mert még ebben az utálatos fehér ruhában is melegem volt, amikor megéreztem, hogy valaki nagyon közel jön a hátam mögött. Elléptem balra, ő is. Elléptem jobbra, ő is. Csak annyit láttam, hogy jó, ha öt centire vagyunk egymástól, azonnal elkezdett kalapálni a szívem (és persze nem abban az értelemben, mint amikor a pasimtól vagyok öt centire). Megpördültem, hogy előre engedjem a srácot, hogy húzzon onnan a francba (ezt inkább nem mondtam, itt felesleges újat húzni bárkivel). De a srác nem ment el, hanem kaján vigyorral megkérdezte, hogy "valami baj van?" Csak annyit tudtam rávágni dacos pofával, hogy semmi, és átsiettem a túloldalra. Persze még ő kezdett el szidni engem, majd oboát mutogatott (nem a hangszert).

Nem tudom megítélni, hogy a kelleténél jobban kiakadtam-e, vagy jogos volt a kiborulásom, de a múltkori fent leírt eset óta biztos, hogy érzékenyebb vagyok az ilyen szituációkra. Ha nem veszem időben észre a hülye srácot, biztos hogy "jól" letaperol. Szóval kellőképp felspannolva léptem fel a buszra, és két megállóval arrébb leszálltam bevásárolni. Horváth Mihály tér - azt gondolná az ember, hogy ez egy normálisabb hely. Ott van egy gimnázium, és a Futó utca sarka, ami rehabilitált terület, a Corvin Bevásárlóközponthoz igyekeztem én is.
A térnél hallom, hogy valaki őrült módjára, mint egy sakál ordít: "Szőke, héé, állj meg! Te ott szöszi, hallod?" Hátranéztem, de csak egy trikós nagydarab idősebb fickót láttam a túloldalon. Nem volt épp szimpatikus, azt hittem ő kiabál, de siettem tovább, amikoris a padon ülő öreg bácsika közli velem, hogy nekem kiabálnak.
Sajnos sejtettem, pedig a hang nagyon ijesztő volt, fogalmam sincs hogy képes valaki ekkora hangerővel ordítani (bár a támadáskor én is túlszárnyaltam magam). Pont nem volt más szőke a téren, úgyhogy nem volt sok esélyes. Na mindegy, tehát siettem tovább, amikor valaki ismét ordítja ugyanezt. Egy fiatal srác volt az, és átvágott a parkon felém. Ijesztően nézett ki, ahogy ordibált, szerintem nem volt beszámítható állapotban. Őrültnek vagy drogosnak tűnt. Szinte már futottam, ő pedig ordította, egyáltalán nem kedves hangnemben, hogy ne fussak el. Gyorsan elkanyarodtam, és azon járt az agyam, hogy milyen üzletbe, helyre tudnék befutni. Bevágtam az utcán sétáló fiatalka srác elé. Innentől már nem láttam az őrültet, de egy kicsit sok volt nekem a két eset tíz percen belül.
Hol van itt a szabadság? Nem járhatsz csinosabb ruhában, folyamatosan fegyvert kell a kezedben hordanod munkába menet oda és vissza, vagy költsd taxira az egész fizetésed, hogy azzal járj be dolgozni?
Szerintem ez felháborító. Vagy úgy is mondhatnám, nem fehér embernek való. 

Létrejött az üzlet

Korábban írtam, hogy sosem láttam, hogy az utcalányok beszálltak volna bárkinek az autójába.
Ma viszont szemtanúja lehettem annak, hogyan jön létre az üzlet, reggel hét óra ötven perckor.

A csajszit, aki az utca elején vonaglott a fickó előtt, már ismerem látásból. Ő a flörtölős típusú ribi. Mutogatja mindenét, integet az autósoknak, teszi-veszi magát, hogy felhívja a figyelmet. Elég vicces látvány egyébként :D
Cseppet sem zavarja, hogy itt-ott kilóg a popinaciból egy kis zsírpárna, büszkén mutogatja mindenét.

Szóval ma ott állt a kisbolt mellett egy fickóval, és filmbe illő volt, ahogy húzta a pasi agyát. A fickó 55 év körüli őszülő, hosszú hajú, vagányan öltözködő. Egész jólszituáltnak nézett ki egyébként. A csaj hol a nyakába csimpaszkodott, mint egy szerelmetes tinédzser, hol a csipőjét mozgatta a pasi alhasa alá. Nevetgéltek együtt, mint az ezer éves ismerősök, barátok, szeretők. Utóbbi végülis majdnem igaz, egy órácskára legalábbis.

A kis előjátékban tehát nem zavarta őket, hogy fényes nappal (vagyis fényes reggel) van. A kis akciót döbbenten figyelte két, a gyerekét babakocsiban toló roma anyuka a másik oldalon. Ha még ők is ennyire felháborodtak, akkor én mit szóljak? :))

A nevetgélés közben megegyezhetett a kis párocska, mert elindultak az utcán. A csajszi tapadt a fickóra, simogatta, belekarolt, duruzsolt a fülébe. Majd a fickó beültette a csinos kis autójába, fehér új Fiat.

De miért is vagyok meglepődve, amikor a barátnőm mesélte, hogy a nyílt utcán szexelt egy fickó a ribivel? Pedig az normálisabb környék volt, a Deák térnél, igaz, éjszaka történt. Nem zavarta őket, hogy elmennek mellettük a lányok az utcán. A pasi folytatta a tevékenységét, a csaj meg unott arccal hagyta. Jó pénzért bármit.

Mondom bármit, mert ez a ribi kis romacsaj olyan színészkedést ad elő nap mint nap a szerelmi szolgáltatásai árulása közben, hogy leesik az állam. Mintha szívvel-lélekkel csinálná, mintha erre született volna, és a vérében lenne. Talán félúton az igazság...

Játék

Nem témába vág, de...
Még sosem osztottam meg nyereménylehetőséget, ezt a nagyobb bloggerek szokták, de most megpróbálom.
Csajoknak, vagy csajokat megörvendeztetni kívánó gentleman-oknak ajánlott :) Szépülj nyócker! ;)

fehérnemű modell

Tegnap bevetettem magam a gettóba. A hírhedt 99-es busszal kellett utaznom valahová, de mire buszra szálltam, ezek történtek:

Az Illés utca és a Dugonics utca kereszteződésében átengedett egy autós. Mire átértem a srác letekerte az ablakot, végigmért, és okay-t mutatott. Szegénynek tűnő, de munkás srácként festett, legalábbis a puttonyos autóból és a munkaruhából ítélve. Reméltem, hogy jól értettem a mutogatást, és ez nem valami jelzés a ribiknek, mert volt egy ilyen megérzésem. Majd kiszólt nekem az ablakon:
- Bocs, de nem modellkedtél te valaha?
- Nem... :) :) - mondtam mosolyogva, és továbbmentem. De nem hagyott békén. Siettem a járdán a megálló felé, ő pedig lassan hajtott mellettem az úton, és nem zavarta, hogy nemigen kommunikálok vele.
- De tényleg, sosem voltál modell? Nem szerepeltél magazinban?
- Nem, tényleg.
- Pedig olyan alakod van... Most ne értsd félre, nem ismerkedni akarok (ühüm), de komolyan.
- Köszi.
- Miért nem modellkedsz, simán lehetnél modell!
- Kiöregedtem már... Közelebb a 30-hoz, mint... - és eszembe jutott a tegnap nézett bumburnya sorozat, ahol a kb. velem egyidős modellcsajt a divatbemutatón csak háziasszonynak hívták, a kifutón meg ropogos tizenéves lánykák szaladgáltak kézenfogva. Inkább néztek ki iskolás tininek, mint modellnek, de ez kell a népnek. De a srác csak magyarázott tovább.
- Ugyan ne viccelj! Nagyon jól nézel ki. Híres lehetnél, sokat kereshetnél. - mintha valami ügynök lenne, pedig nyilván nem az volt.
- Köszi, nincsenek ilyen ambícióim... Nem akarok híres lenni, jó nekem a hétköznapi élet - feleltem. Már kezdtem félni, mert csak nem tágított mellőlem, pedig láthatóan siettem, és nem voltam nyitott a kommunikációra.
- Pedig szívesen megnéznélek egy fehérneműs plakáton... - bökte oda lezárásképp majd elhajtott.
Nem tudom, a boltos miért nézett hülyébbnek: a párbeszéd végéért, mert azt hallotta, vagy amiért magamban röhögök, miután a srác elhúzott?

Nem sokkal később ráfordultam a környék gyöngyszemének (nem) mondható Diószegi utcára. Kamasz lányok jöttek szembe, veszekedtek és lökdösték egymást. Az egyiknek az egész szája és nyelve kék volt, gondolom valamilyen nyalókától (jól megy a barna bőrhöz). Egy nagy taszítás után közölte a barátnőjével, hogy:
- Normális legyé' vagy letépem az álladat!!!
(Atyaég errefelé nagyon fura testrészeket kívánnak megcsonkítani, agy meg áll...)

Végre elértem a buszmegállóig, de megmondom őszintén kicsit félve. Rögtön mellém szegődött egy roma pasi, még a jobban öltözött fajtából, ha lehet így mondani a fehér galléros póló-fekete szabadidő nadrág-barna öltönycipő kombót. Megkérdezte, mikor jön a busz, és amikor mondtam, hogy elég gyakran jár, végigmért, és azt mondta: "Kár..." Nos, én az ellenkezőjét gondoltam, de mit ad Isten, végül elég jól elbeszélgettünk (amit persze nem én kezdeményeztem.)
Megkérdezte, hogy napallergiám van-e (nincs) és hogy ugye nem vagyok a környékről való. Szerinte ez látszik rajtam (remélem is), és vigyázzak errefelé. Jobb lenne, ha autóval járnék dolgozni. Ha nincs, akkor rögtön igyekezzek haza munka után, nem ajánlott olyanoknak mint én egyedül lófrálni. Mert itt sokan az életüket adnák egy lányért, de olyanok is vannak, akik az életét is elvennék egy szép lánynak, hogy megkaphassák (valamiért a pár perccel ezelőtti fehérneműmodelles srác ugrott be). Véleménye szerint ez a pár utca Budapest legrosszabb környéke (ezt én minden viszontagság ellenére sem gondoltam volna, hogy nincs még rosszabb). Neki itt laknak a testőrei (?) így gyakran jár erre, de nem egy vidám környék. Elszomorítja, hogy ha 200-ból 100 roma bűnözik és lop, akkor a többi 100-at is elítélik, és szerinte a kialakult helyzetért leginkább a Parlamentben ülők a felelősek. Viszont aki ide születik, annak nincs kiút. Hiába akar kitörni, a végén csak ott köt ki, hogy a testét árulja, vagy hogy lövi magát valamelyik kapualjban. A drogot a romák is árulják, de sosem ők hozzák be az országba.

Tehát nem csak én látom borúsan ezt a környéket. Ennyi élmény viszont elég volt egy időre... Ma ismét az Auróra utca felé megyek, de ismét gyalog. Képtelen vagyok elmenni a 99-es busz megállójáig, majd felszállni erre a járatra.
Az élmények viszont házhoz jönnek, mert ebédidőben az ablakból nézhettük végig, ahogy a ribinek magából kikelve ad instrukciókat a csajnál egy fejjel alacsonyabb stricije. Nagyon idegesnek tűnt (valószínűleg kevés volt a forgalom). Arról beszélgettünk, hogy szívesen meghallgatnánk a "jótanácsokat", de ahogy elmutogatta, hogyan kell lecipzározni a pólót és megmutatni az arra járóknak, ami alatta van - ehhez nem kellett a szavakat hallani... 

zolika

Tegnap oda-vissza fuvarom volt az Illés utcán a kollégám személyében, de azért csak beleakadtam valami érdekesbe, amíg a Kálvária téren vártam a buszra.
Ahogy sétáltam oda, egy óriási tetoválást láttam egy lány vádliján ezzel a felirattal: "Szeretlek Zolikám!"
Máris beindult a bogár a fejemben: Jéé hát vannak még ilyen párok, akik nem gyűrűvel, hanem tetoválással pecsételik meg a szerelmüket? Igazán komolyan gondolhatják, mert ez örök életre szól, nem elég csak bedobni a mosdókagylóba a gyűrűt (vagy eltemetni egy mexikói szállodában - új szolgáltatás elváltak részére, gyűrűméretű koporsókkal, érdekes marketingfogás, most olvastam :D). Mert a tetoválás bizony egész életre szól. De aztán eszembe jutott valami sztárházaspár, akik a csuklójukra tetováltatták egymás nevét, aztán persze szakítottak, és a névből napocska tetkó lett, mert hát már nem volt aktuális.
Sokáig nem kellett gondolkodnom, mert hamarosan meghallgathattam a lány párbeszédjét a pasijával (gondolom, ő volt Zolika). A srác hangosan magyarázott a lánynak:
- Csóóók?? Mit képzelsz Te? Költözz el az albérletből. Eltelik pár hét, akkor lehet, hogy hozzád tudok érni, de hogy csók meg ilyenek? El se tudom képzelni. Lehetetlen, soha!! Hagyj békén!
A srác egész helyes volt, de a stílusa szörnyű. Nyilván az elhidegülés és a düh beszélt belőle, de ráadásul lökdöste a lányt, aki majdnem elesett, főleg hogy 20 centis sarkú cipőt viselt. Valamint rózsaszín ruhát, ami alól kilógott az egész fehér melltartó (nem csak a pánt). Hidrogénszőke haj, fehér bőr, kiálló fogak. Nem igazán illettek össze külsőre sem. A csaj nem volt kiborulva, de jó kedve sem volt, böködte a fiút, mintegy érintésképp. Úgy tűnt, hozzászokott már a helyzethez, szerintem nem ez volt az első ilyen beszélgetésük.
Hát ennyit az örök szerelmet hirdető tetoválásokról. Van mondanivalója.

Auróra kalandjai

Tegnap az Auróra utcai orvosi rendelőbe mentem, gyalog. Merész vállalkozás. Itt tényleg lépten-nyomon nyomort lát az ember, vagy olyat, ami számára idegen. De azoknak, akik itt élnek, ez a kőkemény valóság. A táv kb.15 perces, ennyi idő alatt láttam az alábbiakat.
1) Még az Illés utcában a szemem láttára vittek el egy csajt a rendőrök. Nos ha arról álmodozott merész álmaiban, hogy két rendőrpasi kísérgeti, majd beülteti egy rendőrautóba, akkor ez bejött, de lám-lám, vigyázz mit kívánsz, mert megvalósul :)) Ezek bizony nem chipendale-fiúk voltak, és szerintem nem is a jópasi-fajtából való rendőrök (bár fene se tudja, mert nem nagyon néztem meg, inkább a csajt és a szitut kémleltem). De még bilincselés se volt, hogy majdan a börtönben valami vadról álmodozhasson. Hogy miért a letartóztatás, az nem derült ki, de olyan széles skálán nem mozognak a lehetőségek egy hölgy esetében, ERREFELÉ :P
2) A Kálvária téren a szokásos ribi ácsorgott "páciensekre" várva. Egyszer majd mesélek róla. Hogy lehet, hogy minden nap, mindig ott van? Akkor mi ebben az üzlet? Ha sosincs távol, azt jelenti, meló sincs. Az éhenhaláshoz is kevés.
3) A Dankó utca, na arról külön lehetne egy blogot vezetni, bár azonos témában. A nyomor megdöbbentő. Pedig itt is van újépítésű társasház, de higgyétek el, ez semmit sem jelent. Ugyanazok az emberek lakják, mint a régieket. Már a bejáratot is hatalmas rács védi, a kapucsengő alig működik... A sajátjaik elől kell megvédeniük magukat. A szomszédban egy kisbolt, az Illés utcaihoz hasonló, csak itt még nagyobb a tömeg, akik számára a bolt a kocsma, a segély pedig az italravaló. Kosz és a lomtalanításból maradt hulladékok mindenütt.
4) Az egyik lépcsőházban láthatóan valaki kidobta a taccsot. Fel nem takarítja senki, pedig napközben van, délután négy óra. A szemben lévő épület jobb állapotú: frissen NEONZÖLDRE festett homlokzat.
5) A rémes lépcsőház mellett található az Oltalom Karitatív Egyesület egyik helyszíne. Van kin segíteni az tény, már ha lehet... Múltkor ide embertömegek vonultak a járdán, kettesével. Mindenki lerozzant ruhákban, koszos szedett-vedett csomagokkal. Rengetegen voltak, csak ámultam, olyan volt, mint egy munkatáborból megkínzottan érkezett sereg. Itt mindig megrendítő kép fogad, most hogy nem a tömeget láttam, észrevehettem a helyet, aminek a neve valami kávézó a nemtudomhány kutyához. Az egész hely szélessége 1,5 méter lehet, kopott padlóval, kávézóra semmi nem emlékeztet azon kívül, h asztalok és székek vannak. Az egész hely dugig, megfakult, fájdalmas arcokkal. Kávét mondjuk senki előtt nem láttam. Az Oltalom Egyesületnek a Dankó utca a székhelye, fő profiljuk a hajléktalanok ellátása.
6) Mellette található a református főiskola egyik kis épülete, a szociális szakok képzésének színtere. Tökéletes helyszín. Aki minden héten, minden nap idejár, és nem gondolja meg magát, sőt még lelkesen is tanul, az tényleg megérdemli a szociális diplomát. Nekem könnyű volt, egy édes városban, egy szép főiskolán.
7) A Dankó utca végén elhagyott épületek lépcsőin hajléktalanok ülnek. Vizeletszag mindenütt, bár a múltkor füvescigi szagát éreztem. Nem feltételezem, hogy hajléktalanként bármelyiküknek erre lenne pénze, talán egy csikket talált valamelyik, mert mindig csikkeket szívnak.
8) A Mátyás téri park még szép is lehetne, de a fűben mindig alszik valaki. Na nem olyan Central Park-os feelingben természetesen, hogy piknikpléd, mellette kosárka, és elaludtunk a délutáni napfényben. Az egy másik világ. Múltkor egy hajléktalan aludt itt, az kevésbé volt meglepő, mint a mostani, jólszituáltnak látszó, munkaruhában lévő férfi. Mellette sör, szerintem már csak ráadás volt a többi adag alkoholra, és kiütötte magát.
9) A Nagy Fuvaros utcában a 99-es busz megállója szintén mindig érdekes helyszín. Most 3 roma srác verekedett. Látszólag viccből, de nem volt az olyan light-os, és rejtett indulat sütött a szemükből. Nem lett volna teljes a kép egy sivítozó roma csaj nélkül. Mindenki őket nézte, köztük az utcában lévő étkezdések. Bocsánat a nagyképűségért, de nem nagyon vennék itt ételt...
10) A legmegrendítőbb a József utcában zajló párbeszéd volt anya és kisfia között. Az anya egy átlagosnak mondható roma hölgy, 30-35 év körüli, rendesen felöltözve. A kisfiú helyes, 3-4 év között, még sejpít.
Kisfiú: - Anya, hol van most az Apa? Iszik valahol?
Anyuka: - Nem. De nem tudom, hogy hol van.
Kisfiú: - Anya, de haragszol az Apára?
Anyuka: - Nem, nem haragszom
K: - De igen. Mérges vagy rá, mert ivott.
A: - Ááá, hmm.
K: - De mit ivott az apaaa??
A: - Nem tudom, kisfiam.
K: - Bort ivott, azért utálod? Meg sört?
A: - Nem, nem tudom.
K: - Utálod ugye??
Anyuka próbált nem szomorú lenni, látszólag már volt is benne gyakorlata. De a kisfiú teljes mértékben átlátott már a szitán, és pontosan értette, mi a családi dörgés. Nyilvánvalóan ezer veszekedést hallgathatott otthon végig az alkoholmámortól heves apa, és a dühös anya között.
Mindezt nem hallották az egyik ablakmélyedésben ülő, vadul felöltözött tizenévesek. Egy fiú és egy lány, láthatóan kerestek egy helyet, ahol őrült zenét hallgathatnak szülői felügyelet nélkül, és cigizni is szabad. József utca, Józsefváros. Itt nem tűnik fel. 

gitáros filozófus

Kornis Mihályt tegnap kigombolt ingben láttam megérkezni az Uránia Mozi elé. Érdekes kontraszt volt a bejárat előtt leterített vörös szőnyeggel a kék nagykockás, kigombolt ingjével, és az el nem takart fekete mellszőrzettel. Talán furcsállottam volna a dolgot, ha 1) nem a VIII. kerületben vagyunk 2) ha nem ismertem volna fel Kornis urat 3) ha nem lett volna ilyen vidám. De az egész lénye nevetett! Talán a felesége volt, akivel érkezett, egy szintén kedves, vidám nő. Szóval Kornis úr ebben az öltözékben is pozitív energiát sugárzott magából. Az ő weboldalán jelenik meg a kezdőlapon hatalmas betűkkel, hogy
"Minden ember abszolút kivétel".

El lehet gondolkodni ezen a mondaton, de egy biztos: a mai blogbejegyzés alanya is egy ilyen "abszolút kivétel" volt. Kalandom helyszíne ismét a Koszorú utcai buszmegálló, a főszereplő pedig egy lepattant öltözékű, foghíjas férfi. Korát nehéz megítélni, a nem pont ideális életkörülmények öregítik az embert, de 40 év körüli lehetett. Fekete, hosszú hullámos haját lófarokba fogta, bár oldalt kicsit rövidebbre volt hagyva, amolyan macsós változatban.
Az előttem buszra pattanó srácnak cigarettát ajánlgatott. Ott sodorta, helyben. Már csak ezért is kivétel, itt az emberek kéregetni szoktak, nem ajánlgatni. A srác köszönte de nem kérte, majd felpattant a 83-as járatra.
Én még vártam a következő buszt, így (talán az italtól) vidám hangulatban lévő macsónk velem is szóba elegyedett.
Kedvesen és tisztelettudóan üdvözölt, majd közölte, hogy reméli, jó kedvem van és boldog vagyok.
Még ilyet! Manapság magukba fordulnak az emberek, és cseppet se foglalkoznak idegenek boldogságával.
Alapesetben a pestiek ilyenkor oldanak kereket, arrébb állnak, elsétálnak, stb., de én, a naiv vidéki meg mosolygok és válaszolok. Néha vicces sztorik kerekednek (mint ma), és néha inkább taszítóak (lsd. Vén kujon bejegyzés).
Szóval mosolyogtam és mondtam az indiánhajúnak, hogy köszönöm, minden rendben.
Erre így folytatta: "Csinálnék neked egy dalt, ha itt lenne a gitárom."
Azon gondolkodtam, külföldi-e, hogy nem tudja magyarul kifejezni, hogy játszana nekem egy dalt, vagy tényleg egy számot akar írni? :) De nem tűnt külföldinek.
- Dehát nincs itt a gitár, másképp alakult. - folytatta. - Remélem, tényleg boldog. Amilyen szép, megérdemli... Legyen boldog, komolyan, mert csak egy életünk van.
- Tényleg? - kérdeztem vissza. Ez igazán kár.
(Épp ma jutottunk arra a következtetésre a kedvesemmel, hogy következő életünkben kavicsok lennénk egymás mellett a tengerparton. Nem rovarok, mert "a humanizmust hírből sem ismeri a rovarvilág". Szóval a kavicsos-világítótorony-nézős álmodozás után pont közli velem egy lepattant pasi, hogy nincs reinkarnáció. Na nem ezekkel a szavakkal. Igazán kár.)
- Tényleg nincs. Csak egy élet van, nincs tovább! Fizikai képtelenség!! Most legyen boldog! - mondta, miközben a sodort cigarettával hadonászott, és enyhe alkoholszagot árasztott. Felszálltam a buszra, és még kacsintott egyet, majd a kezével okét mutatott.
A 9-esen mindenki engem nézett, hogy mit kommunikálok egy furán kinéző alakkal.
Igen, furcsa volt. Alkoholista. Marginalizálódott. De lehet, hogy még így is kedvesebb, mint egy-két jólszituált utas a buszon.
Jövő héten kölcsönzök is valami könyvet a flow-irányzatról, ha most kell boldognak lenni, de azért meghagyom magunknak a kavicsos álmot. Ki tudja.

Műveletlen Szonja

A pasim fél órát röhögött a Vörös Szonjás sztorin, és már tényleg elképzeltem, hogy ez a vörösszonja valami 70A-s melltartót hordó pornósztár hullámos vörös hajjal.

De szerencsére nem, szerencsétlenségemre viszont kiderült, hogy én vagyok műveletlen, és egy nyóckeri bolond okosabb nálam, tekintve hogy a Vörös Szonja egy rendes, létező film a '80-as évek stílusában. Íme:
http://www.filmkatalogus.hu/Voros-Szonja--f4958

Mentségemre szóljon nem nézek ilyen típusú filmeket, és apró gyermeknek számítottam a film megjelenésekor.
Továbbá hiába próbálom megtalálni a hasonlóságot Red Sonja és közöttem, sajnos a javára dőlt el az arány, de így legalább a bók tényleg bók volt, ha leszámítjuk a szexuális testváladékokra vonatkozó szövegkörnyezetet.
Sőt, ha Vörös Szonja pasija Arnold Svájcinéger (így mondtam gyerekkoromban, köszi Apu a jó leckét... :)), akkor  köszidenem. Arnold nem tetszik még a 80-as évek mivoltjában sem, most aztán meg végképp nem, hogy kiderült, mekkora kujon. 

Speed

Van egy dolog, amit irigylek az itteni lányoktól. Nem a munkájukat - az nincs nekik. Nem is a magánéletüket - az rendezetlen (hogy csak így egy szóban próbáljam megfogalmazni). Nem is a ruhatárukat - az túl kirívó. Tudtátok, hogy állítólag azért kedvelik a romák az élénk színeket, mert a szemben lévő receptoraik fejletlenebb, így kevésbé látják a színeket? :) Szerintem érdekes az eredeti roma kultúra, sajnos hagyományos értelemben vett kultúráról már szó sincs a nyolckerben.
Szóval amit irigylek - az a hajuk. A legtöbbjük erős és dús hajkoronával rendelkezik (a higiénia témát most hagyjuk). Az én kis csomónyi hajamhoz képest nekik tízszer annyi és százszor olyan erős hajuk van.
Egy ilyen szép hajkoronával rendelkező hölgy volt mai történetünk egyik főszereplője. Mindjárt elmesélem, de előbb a körítés.

Szociálpedagógusi tanulmányaim alatt több drogrehabilitációs intézményben is voltam gyakorlaton. Az egyik a Szigony utcában van, közel a Koszorú utcához. Akkor csak lelibbentem a metróról és már ott is voltam, a környékből csak annyi tűnt fel, hogy közműfelújítás van. Ma már máshogy nézem a körzetet, és megértettem, hogy nem véletlenül van ott ez a drogfüggők számára fenntartott klassz kis intézmény, ahol...
A már emlegetett injekcióstűk tanúskodnak arról, hogy errefelé nem kispályáznak a droghasználattal.
Ma a Koszorú utcai megállóban nem direkt kihallott beszélgetés is erre utal.

Belibbent egy hölgy a megállóba, a már emlegetett dús hajkoronával. Mindkettőnknek szőkére melírozott hullámos haja van, csak neki mondjuk ötszázszor sűrűbb. Már épp elábrándoztam volna, hogy ezen a környéken is vannak helyes nők, amikor megjött egy fekete trikós, szintén fekete szabadidőnadrágot viselő srác, és elkezdtek beszélgetni. (Kedvelt öltözet a környéken a srácok körében a szabadidőnaci-trikó kombó. Hát mit mondjak - nekem nem jön be, de ízlések és pofonok.)
A párbeszéd az alábbiak szerint zajlott:
- Na mizu? (Fluor száma beégette magát a magyar köztudatba:))
- Áh semmi, reccs. (Nem, nem egy faág tört le a viharban, a droghasználók gyakran használják ezt a szót állapotkifejezésre.)
- Mér nem hívtá fel? Totál el vagy tűnve! (Ugye mindig a nők pedáloznak??)
- Áááhhh... (Bőbeszédű az alany, tekintete kifejezéstelen.)
- Tolod még a cuccot? (Gondolom nem a kiskocsit a MÉH-átvevőbe, mert az már megszűnt. Valaha volt az is az Illés street-en.)
- Naná. (Mondom, hogy bőbeszédű...)
- Na jóvan majd eccer hívjá fel, amikor nem vagy totál bespeedezve!
- Áh, őőő, haha, HÁT OLYAN NINCS!!!

Jah, értitek. Szóval a szerhasználat teljesen mindennapos, pedig az emberek nagy részét nem látni reggel munkába menni, és délután hazaérni a munkaidő után. Érdekes ugye? Az is érdekes, hogy vajon honnan teremtik elő a pénzt a kábítószerekre? Ami bizony nem olcsó. Az átlagos fizetésből élő dolgozó embernek nehéz elképzelnie, hogy miből lehet finanszírozni a fiatalember által emlegetett életmódot, azaz a folyamatos szerhasználatot.
Hogy őszinte legyek, lehet, hogy nem is akarom tudni, és elképzelni...
Tudom, a blog hangvétele nem túl toleráns, de erről majd egy későbbi bejegyzésben...

BOLDOG NÉVNAPOT ILLÉS UTCA!!! :)
A névnapot itt lomtalanítással ünnepelték. Szintén mesélek majd róla, coming soon! :)

Szonja

Ma munkába menet szabadságoltam magam az Illés utcából, és metróval mentem, így egy másik utcán sétálhatok végig a munkába menet. Ez drágább és kevésbé időhatékony megoldás, így ritkán választom.
Viszont hogy ne unatkozzunk, a kalandoktól ez a környék sem mentes.
Az ismeretlen hallgatóság azt gondolná, a Természettudományi Múzeum és a Füvészkert közvetlen környezete nem lehet túl ijesztő.

Nem tudom, hogy az egyfogú szajha ijesztőnek számít-e a múzeum sarkán, de a párom szerint igen.
Mert a múzeum mellett rendszeresen állnak lányok, akik nem abból élnek hogy irodában/boltban eladók, és nem is azért állnak az utcán, hogy a nemlétező virágoskerteket gondozzák. Láttam itt már mindenféle lányt, szépet mondjuk nemigen, errefelé (leggyakrabban megjelenített szavam a blogban) ez viszont nem meglepetés.
A párom néha elém jön a munkahelyemre, és rendszeresen kap ajánlatot ezektől a nőktől. "Szeretnél valamit...?" - kérdezik Tőle, dehát mi erre a jó válasz egy normális férfitól? "Kösz inkább nem" - mondja zavartan. Vagy: "Igen szeretnék, páldául egy új BMW-t"
(Az is megteszi, ha a barátainknak visszaadják a régit, amit most loptak el a budai lakásuk elől...)

Namármost még a testhölgyek ellenére is tisztább ez a rész, mint az Illés utca, bár ma a kertészetbe menet itt is használt óvszerbe botlottam a járdán. Nincs ezen mit csodálkozni, a hírek szerint az Illésnél beljebb lévő utcákban hivatalos személyzet van, aki reggelente összeszedi a szemetet: azaz az éjjel elhasznált kotonokat és az injekciós tűket. Utóbbi sem meglepő, bizony én is láttam már injekciós tűt reggel a Kálvária tér porában - és valószínűsíthető, hogy nem inzulint lőttek be vele.

Ha már a Kálvária térnél tartunk, a neve önbeteljesítő jóslatként működik, bár nem pont a klasszikus egyházi értelemben. Majd mesélek a környék saját bejáratú és állandó szereplőiről, akik mindig ott vannak.
Ma viszont egy új és eddig ismeretlen egyeddel találkoztam. ő mondjuk próbált ismerkedni.
Először csak az út túloldaláról ordított a haverjának, hogy "Hééé, hétfő vaaan??" - Hát igen, aki nem dolgozik, az nem annyira vágja, hogy mikor milyen nap van. Aztán átszaladt az úton, és odakiabált nekem (KÖP kategória, amúgy direkt beírtam a telefonomba, miket mondott, hogy a blogon megoszthassam, bár csak rejtjelezve, mert így is pironkodtam közben. Bocsánat a csúnya szavakért, ez így hangzott el szó szerint):
- "De jó a hajad geci, szopjam ki! Olyan vagy, mint a vörös Szonja, csak szőkében!"
Nyilván én vagyok műveletlen, hogy fogalmam sincs, ki az a "vörös Szonja". Egyetlen ismert Szonjáról tudok, az Oroszlán Szonjáról, mondjuk ő általában szőke, ha meg mégsem, akkor barna. Attól tartok, vörös Szonja valami pornófilm-sorozat szereplője, és nem akkora dicsőség, hogy hasonló a hajunk...

Vizespóló verseny

Nem tudom, hogy a pasiknál normális dolog-e gyerekkel csajozni (az én értékrendem szerint biztosan nem), mert velem nem szoktak kikezdeni gyereket sétáltató apukák. Gyerekes apuka persze előfordul, de nem akkor csapja a szelet, amikor ott van a karján a kisdedje.
Az Illés utcában és a roma kultúrkörben ez nyilvánvalóan máshogy van. KÖP, azaz Kerületi Önbizalomnövelő Program tegnap is volt tehát. A srác kisfia a nyakában ült, de ez nem zavarta meg abban, hogy utánam kiabálja, mennyire csinos vagyok, milyen jól nézek ki, "egyem a husodat", stb.
A gyerekek tehát már pólyás koruktól kezdve isszák magukba, hogy stírölni kell a csajokat, és őszintén meg is mondani nekik, ha tetszenek. Vagy utánuk kiabálni. Ugyanis a kisgyerek utánozta aput, és azt mondta: "széép a nénnni" :P

Még mielőtt valaki azt hinné, hogy itt valami öntömjénezés folyik, ismét leírom, hogy itt nem kell egy szépségnek lenni ahhoz, hogy egyfolytában pasasok bámulják. Ma egy nálam legalább 35 kg-al nehezebb (mondjuk tényleg helyes arcú) nőnek mondta a képébe egy fickó, hogy "jól nézel ki babám".
Azt hogy a képébe mondta, szó szerint kell elképzelni, mert a csajjal szemben ment, odahajolt hozzá, és az arcocskájába trombitálta. Asszem ilyen áron lehet, hogy inkább a nőci is lemondott volna a bókokról :D

Szerencse, hogy egy ilyen speciális hódoló sem járt a környéken, amikor kis híján önkéntelenül része lettem egy vizespóló versenynek. Ha javasolhatom, ne sétáljatok a Füvészkert melletti járdán, ha azt látjátok, hogy vizes. Tegnap én nem gyanakodtam, mert itt sok helyen öntözik a járdát, hogy hűvösebb legyen, vagy kevésbé koszos (a tisztát el lehet felejteni errefelé...). Naná, hogy hófehér ruhában billegtem, amikor telibe kapott a Füvészkert öntözője és huss! Nyilván a 40 fokos melegben titkon vágytam egy kis felfrissülésre, és "bevonzottam" :D Esetleg ha lehet kérni, akkor egy autót szeretnék bevonzani inkább :)) Mindenesetre jót nevettek magamon, ellentétben a szemből érkező 10 fős családdal. Vidéken divat csak együtt nevetni azt hiszem.

Viszont találkoztam az első fickóval a 83-as járaton, aki át akarta adni a helyét. Hát hogy is mondjam, ez nem divat errefelé, itt inkább a gyerekes anyukák szólítanak fel Téged rapport módon, hogy add át a helyed, még mielőtt lehetőséged lett volna felpattanni önszántadból is. Már ebből lehetett sejteni, hogy a fickó valami másik bolygóról érkezett, és nem született nyolcadikkerületi. Nem tévedtem nagyot, a pasi ránézésre töröknek tűnt, és az akcentusa is erről árulkodott. Pontosabban úgy kérdezte: "Khedfen fan leühlni?" :D

Fényképek a flaszteron

A szocotthon előtt reggel fényképek hevertek a járdán. 10x15-ös méretű képek. Rajta egy vörös hullámos hajú, fehér bőrű, kedves arcú lány, a huszonévei végén járhat. Az egyik képen a párjával szerepel csinos ruhában, a másikon egy kisbabát tart a kezében. Mindegyiken nagyon boldognak tűnik. A következő képen maga a kisbaba szerepel fehér öltözékben. Kíváncsi lennék, hogyan került oda legalább egy tucatnyi normálisan előhívott fotó. Dehát ahogy a vén kujon mondta tegnap: bármi megtörténhet...

A buszozás ma is egy élmény volt. A Koszorú utcai panel lakótelep mindenféle keleti nemzetek gyűjtőhelye. Anno én is néztem itt albérletet, és hálát adok Istennek, hogy nem jöttem ide lakni. Szóval a Koszorú utcai megállóban a kitudjamilyen nemzetiségű, talán kínai (?) nő olyan kalapban várta a buszt, mintha a rizsföldeken dolgozna. Pontosan így nézett ki a fejfedő, mint az alábbi képen, csak ez nem rizsföld, hanem egy panelrengeteg, így kevésbé illett a környezetbe.

A József körúttól egy kurvával és egy gigolóval sikerült együtt utaznom. 

A srác legalábbis gigolónak képzelte magát: ébenfekete haj, olyan biliforma de hátrafésült, oldalt viszont felnyírt. Hozzá már kopaszodott is kicsit. Fekete nadrág, fehér steppelt cipővel. Fekete ing, mellkasközépig kigombolva, csak hogy jól látsszon a sötét mellkasszőrzet. 

Először fel sem akart szállni, nézelődött, hogy kit lát a buszon. Majd meglátott engem és mégis ezt a járatot választotta. Megtiszteltetésnek nem mondanám. Majdnem töküres volt a járat, de odaállt mellém, miért is ne, és végig bámult. 

Én nyilván nem akartam visszanézni - de nem is tudtam volna. A szemem megakadt a velem szemben ülő roma nőn. Normálisan volt felöltözve, leszámítva, hogy az ing majdnem szétpattant a has kis hurkáin. Divatos szemüveg, aranyfülbevaló. No de a kezében egy gumióvszerrel játszott!! Már bocsánat, hogy ennyire ragozom a dolgot, de nem volt agyonhasznált, viszont nem is most bontotta ki a csomagolásból. Kicsit szórakozott vele az ujjai közt, majd összehajtogatta, és elrakta a táskája zsebébe. 

A "hölgy" szakmáját ezek után kitalálni nem egy bonyolult képlet. Talán nem vagyok gonosz, ha azt állítom, az ilyen hölgyeket használó férfiak agykapacitása viszont nem hiszem, hogy megüti a normális intelligenciaszintet. Persze ezen a környéken nem is kell ilyesmit várni. 

Vén kujon

A blog létrehozásával úgy érzem magam a "kedvenc" kerületemben, mint aki élménybeszerző körúton jár. Ez mintha segítene elviselni a sok furcsaságot, de majd hosszú távon meglátjuk.

A valóság azonban az, hogy az élményeket nem kell beszerezni, jönnek azok maguktól is. Vagy mennek. Mint a traktor ma reggel, ami végigrobogott az Illés utcán. Nem csalás, nem ámítás: egy kis zöld színű traktor húzott nem éppen gyors csíkot - és egy utánfutót - maga után. Az utánfutó hálós kerítéssel volt körbeszegve, és egy zöld kantáros nadrágot, valamint fehér szalmakalapot viselő férfi kapaszkodott ebbe a kerítésbe, az utánfutón guggolva.
Nem mondom, kell ehhez fantázia, hogy az ember maga elé tudja vetíteni ezeket a képeket, amiket megírok, vizuális típusok előnyben :)
Mindenesetre a szalmakalapos fickó a traktoron úgy nézett ki, mint a Kisvakond mese szereplője. Akkor is, ha ez nem egy mesebeli környék.

Az utca reggel egész friss volt, locsolták a járdát, és még nem volt túl meleg. A kellemetlen élmények hazafelé vártak, és itt most nem a 40 fokos melegre gondolok, ami a forró betonból árad mindenütt.
A Kisbolt környékén egy igazi díva sétált velem szemben a fiával. Legalábbis díva lett volna, ha ő az egyetlen nő a földkerekségen, és nincs viszonyítási alap. Narancsbőrös nagy has, trikó feltűrve mellig, mert különben nem látszik ez a nem világot, hanem hájat rengető pocak. Fénykorában tán barackszín trikó a mellek alá betűrve, mindez persze szigorúan melltartó nélkül - különben mi tartaná meg a feltűrt trikót?? Társul hozzá egy fiú, gondolom saját gyerek, fogyatékkal élő.
Mentségére legyen szólva, nem tehet róla. Ilyen anya mellett... Édesanya épelméjűnek tűnt, az öltözködési stílust leszámítva.

A ruha azonban nem minden. A Kálvária téren várakoztam az újságosbódé hűsítő árnyékában, amikor egy Suzukiból egy egész normálisnak tűnő fickó szállt ki. A látszat néha csal.
Van egy kedvenc márkám, a csóka ilyen márkájú, piros, csíkos pólót viselt, így elsőre szimpatikus volt. Nem úgy a másodjára.
Vázolom a párbeszédünket, a zárójelben leírtak nem hangzottak el, csak gondoltam, vagy gondoltam hogy a fickó gondolta. Szóval értitek. 
Fickó: - Ideállok magácska mellé, ha nem gond. (Na most szóba elegyedek ezzel a kis macával)
Én: - Igen, ez itt a legjobb hely. (Bár élvezzük a dögmeleget, de jól esik egy kis árnyék)
- Nekem biztosan a legjobb hely, magácskának már kevésbé. Én egy szép fiatal hölgy mellett állhatok. (Hogy had' ne ragozzam tovább ezt az "állás"-t)
- Ó, igazán köszönöm. (Na bókol az idősödő csóka...)
- Bár van köztünk egy jópár év. Én 60 éves leszek februárban. (Nem mintha ez számomra gondot jelentene, csak tisztázzuk)
- Azért egy pár évet simán letagadhat. Akkor lesz nagy buli gondolom! (A kerek évfordulókat meg kell ünnepelni. A pár évet letagadhat-dolog nem kellett volna, dehát én naiv vidéki vagyok, aki nem gondol rögtön a legrosszabbra)
- Hát igen, nemrég elváltam 35 év után (muszáj tudatnom ezzel a kis bigével, hogy legalább nős nem vagyok, ha ez számára akadályt jelentene), és akkor azt mondtam, megjár nekem ezek után, hogy egy órát kibírjak egy 18 évessel.
(Nem szólok semmit, de majdnem elájulok. Mégis rosszra kellett volna gondolni.Nem állok neki tudatni vele, hogy én inkább a hosszú házasságra szavazok, mint hogy szívrohamot kapjon egy csak papír szerint nagykorútól. Erősen a másik irányba tekintgetek, szuggerálva a buszt, hogy jöjjön már - és amúgy is majd' egy évtizeddel túlléptem már a tizennyolcat, kiöregedtem kérem)
- Már bocsánat, hogy ilyen intim dolgokról beszélek, dehát ez van, ebben az országban bármi megtörténhet, nem?
- De igen! Az biztos.
Nos, igen, ebben az országban bármi megtörténhet. Ezen a környéken meg főleg. Hát Istenem, bepróbálkozott a vén kujonja. Sok nő eladja magát fillérekért errefelé, gondolta, egy próbát megér.
Én marha meg cipelem rendületlenül a csúnya vászonszatyromat mintegy szimbólumként, hogy bár vékony vagyok és hosszú hajú, de hétköznapi nő. Nem, nem ribi. Hanem a randaszatyros lány.
Valami feltűnőbb jel kellene. A nőket stírölő kujonok agyáig nem jut el egy gnóm szatyor látványa, amikor popsit is lehet nézni.

Erről jut eszembe, a CBA üzletlánc dolgozóinál úgy látszik népszerűségnek örvendek, mert ma a körúton szólt utánam a boltossrác: "Ej micsoda kerek popsi, ezt a látványt!"
Nos kérem, akit zavarnak az ilyen beszólások, az költözzön Londonba. Barátnőm elbeszélése szerint az angol hidegvér nem enged meg ilyesmit, maximum megjegyzik, hogy kellemes időnk van ma, szép hölgyem.
Azonban én nőiesen bevallom, örültem a hátsómat illető bóknak. Bár jobban örültem volna, ha párom unokatestvérétől hallom inkább ezeket a szavakat. Még mielőtt félreértés lenne, nem az unokatesóra hajtok. Csak őszintén megmondta egy beszélgetés alkalmával, hogy a popsimra jobban rá kéne dolgoznom (hah, az ő csaja valami személyi edző). Szép dolog az őszinteség, de meglepő módon lehet, hogy a KÖP, azaz a Kerületi Önbizalomnövelő Program mégis tesz valamit a lelki egyensúlyomért :D

Piercing

Van egy bolt a sarkon. CBA, első munkanapjaim reggelén én is bejártam ide, gondoltam olcsó és normális. Tévedtem, semmit sem lehetett kapni, amit szeretnék (lehet, hogy Fecske cigarettát kellett volna akarnom, vagy tablettás bort, akkor nagyobb sikerrel járok). Tehát már nem vásárolok ott, de a bolt dolgozói és beszállítói részei a KÖP-nek, azaz a Kerületi Önbizalomnövelő Programnak, amiben nap mint nap részesülök, erről még hallani fogtok.
Szoktam figyelni az embereket, mert érdekel. Vidéki vagyok, és nem tudok úgy elmenni mindenki mellett, hogy rájuk se nézek, csak bambulok magam elé. Pesten pedig ez a szokás, amit kezdek érteni. Ma péntek lévén, a bőröndömet cipeltem, elég nehéz volt, így nem volt kedvem nézelődni. Így csak hallottam, hogy utánam szól az egyik bolti dolgozó/beszállító, hogy "Micsoda szép reggelünk van!" - értve ezt rám.
Népszerű vagyok errefelé. Rengetegen szólnak utánam, füttyögnek, jól megnéznek maguknak. Na nem mintha cicababa lennék, vagy különleges szépség. Az Illés utcában nem kell kirívó adottságokkal rendelkezned mindehhez. Mivel az utcán sétáló lányok háromnegyede a testéből él, és az itt élő férfiak többsége sem az a típus, akivel egy átlagos lány szóba állna - és akkor még finoman fejeztem ki magam.

Két métert sem mentem, amikor három, még az Illés utcában is érdekes jelenségű lánnyal találkoztam. Az elsőhöz csak szimplán nem volt kegyes a Jóisten, amikor a külső adottságokat osztogatták. A másik udvarhölgy szemei össze-vissza álltak, nekem inkább őrültnek tűnt, mint kancsalnak. A két szemöldöke közt a homloka alsó részén egy piercing volt. Terpeszben állt a járda közepén, a bal oldalára dőlt, és húzkodta ezt a különleges helyen lévő testékszert, miközben a főszereplő hölgynek magyarázott. Főszereplőnk szintén K-nak tűnt, azaz az öltözékéből ítélve ő is a testéből él. Szőke egyenes haj, átlagos pofi, párducmintás rövidnadrágos kezeslábas, alatta fekete harisnya. Így harisnyában és mezítláb kotorászott a táskájában a földön, kezében egy pár sportcipő. Úgy nézett ki, mint akinek aznap rakták ki a szűrét. Itt ez sem lehetetlen, de valószínűbb, hogy akkor szállt ki valakinek az autójából, talán korán kezdődött a műszak.
A valakinek az autója nem egy Mercedes. Még egy ribit se láttam autóból kiszállni ebben az utcában, fogalmam sincs, hol intézik az ügyeiket - de talán nem is akarom tudni.

A zöldségeshez érve az utca közepén látom, hogy elkezdtek dinnyét árulni. A zöldséges mellett a járdán alig lehet elférni, mert a járdára pakolják a portékáját, talán kicsi az üzlet. Sosem értettem, hogy merik ezt megcsinálni: ha ezen a környéken nem lopnak belőle, akkor sehol. A feltételezésem nyilván nem volt alaptalan, ugyanis a görögdinnyék barna vastag ragasztószalaggal voltak odatapasztva a ládához. A zöldségessrác felesége épp megjegyezte a férjecskéjének (aki mindig drágának hívott a boltban, ha ott vásároltam, kivétel mikor a felesége is ott volt), hogy milyen ügyesen megcsinálta. Mármint a dinnyés részleget.

A következő boltnál (úgy látszik, nagy a vásárlóerő errefelé) egy minimum 10 fős roma család sétált, ki babakocsival, ki öreg, ki fiatal. Az egyik kissrác nyilvánvalóan be akart slisszolni a boltba, mert pont akkor szólt rá az anyja, hogy: "Kevin! Ném odá mégyünk!" Szerencse, hogy nem HoséArmandónak hívják a kissrácot.

Van egy szocotthon az utcában, ez már a munkahelytől 20 méterre. Előtte egy öreg hapsit toltak kerekesszékben (öltözéke és kísérője alapján nem a szocotthon lakója volt). Már majdnem megsajnáltam, hogy nincs lába, amikor meghallottam, hogy magából kikelve ordít a társával: "Miért nem tudsz egyenesen tolni? Ennyire béna vagy? Hogy rohadna le az agyad!"
Vannak olyan szituációk, amikor az embernek felüdülés beérnie a munkahelyére. Az Illés utca ilyen - inkább be akarsz érni, mint hogy itt sétálgass :)

Azért elgondolkodtam: lehet, hogy a piercinges csaj nem is volt annyira hülye? Egy ilyen testékszer tutira eltereli a figyelmet a szemöldök közti ráncokról. Talán ránctalanító krémek helyett valami ilyesmiben kellene gondolkodnom? :D

Mit keresek én itt?

Azért indítottam ezt a blogot, hogy kiírhassam magamból a nyolcadik kerületi "élményeimet".
Itt minden nap és minden percben történik valami szokatlan.

Legalábbis szokatlan egy olyan lánynak, mint én. Nem gondolnám, hogy elkényeztetett fruska vagyok. Nem milliomos a családom, sem a barátaim. Vidéken nőttem fel egy városszéli házban, ami inkább volt rozoga, mint szép. A porban játszottam a szomszéd tehenész lányával, fára másztunk, meg a folyóparton bóklásztunk. A többi utcabeli gyerek se volt gazdag, sem különösebben jólszituált.

Amikor először bóklásztam egyedül Budapesten úgy nyolc évvel ezelőtt, akkor az első gondolat, ami megfogalmazódott bennem, hogy itt minden lehetséges, és semmi sem kirívó. Ez tényleg így van. Akkor láttam egy hippi lányt a buszon, senki se nézte meg, nem is csodálkoztak rajta. Nálunk a vidéki húszezres kisvárosban mindenki őt bámulta volna a helyijáraton. És amint felszálltam a buszra, életemben először egyedül Pesten (vagyis bocsánat, Budán), rögtön leszólított egy olasz fickó. Kb. 3 szót beszéltem angolul, így nem tudtunk kommunikálni, de kézzel-lábbal annyit elmagyarázott, hogy bármikor szívesen lát Olaszországban, hívjam fel nyugodtan, és odaadta a névjegykártyáját.

Aztán többet jártam Pesten, mert a főiskolára menet itt kellett átszállnom a másik vonatra. Kizárólag metróval közlekedtem, mert nem tudtam semmi más járaton eligazodni, de sokszor jutott eszembe a metrókocsin zötykölődve, hogy soha nem tudnék itt élni. Tömeg volt és az emberek nem néztek soha egymásra. Nálunk vidéken a buszon beszélgetnek az emberek, és mindenki mindenkit ismer. Így ha valaki azt mondja, itt fogok élni, és saját akaratomból jövök - sőt, a VIII. kerületben tengetem majd a mindennapjaimat - hát biztos körberöhögöm és azt mondom neki, azonnal dobja ki a jósgömbjét.

Aztán jött egy bohó időszakom, amikor minden megváltozott az életemben, és úgy gondoltam, mégis jó lesz nekem a fővárosban. Itt több a munkalehetőség (otthon úgy éreztem reménytelen melót találnom, miután felmondtam a munkahelyemen), jobbak a fizetések, több a szórakozási lehetőség. Sok hétvégét töltöttem itt, koktélbárokba, bulizni, éttermekbe jártunk. Tetszett ez a pörgés, illett az akkor aktuális életmódomhoz, hogy újra partyzni vágytam. És Pestet leginkább este vagy éjszaka láttam, úgy elég szép. Kevésbé tűnik fel a sok kosz és a rengeteg hajléktalan. Tehát amint tudtam, jöttem.

Az első hónapokban nagyon élveztem. Fogalmam sem volt róla, hogy a későbbiekben szociális tanulmányként blogot akarok majd írni az itt történtekről. Bámulva járkáltam a szép házak között, külföldiekkel és rengeteg baráttal találkoztam minden nap. A Ráday utcán jártam dolgozni, és csodáltam a szép éttermeket. Egy barátom elvitt egy különleges cukrászdába az Andrássy út környékén. Ámultam-bámultam minden kirakat előtt, hogy itt tényleg világmárkákat lehet vásárolni. Az egyik kirakatban egy szabónál különleges ingeket láttam, soha hasonlóval nem találkoztam, teljesen elbűvölt ez a sokaság.

De pár hónap múlva jött a feketeleves. Egyedül ültem a magánéletem romhalmazain a nagy, üres, bérházi lakásban. Néha egy idegen fickó lakott a másik szobában lakótárs gyanánt, akit a főbérlőm szerzett (egy barátnőm helyett, aki úgy volt, utánam költözik nemsokára, de inkább Amerikát választotta). A munkahelyem nem fizetett, és már a szüleim sem tudtak tovább támogatni. Nem találtam másik állást, így azon gondolkodtam, hogy hazaköltözzek és felvállaljam a kudarcot, vagy legyek utcaseprő, kéregető? Már a Mekibe is jelentkeztem, plázák üzleteibe, de úgy látszik, nem egy szociálpedagógust akartak.
Egy buliból hazafelé menet megtámadtak az utcán. A pasi taperolt, de végül elvertem az esernyőmmel és olyan hangosan sikítottam, hogy inkább elment.
Aztán se munka, se lakás... Hogy spóroljak, össze akartam költözni egy barátnőmmel. Lemondtam az albérletemet, a házinéni tajtékzott, amiért nem tartom be az aláírt egy évet, be akart perelni. Végül pillanatok alatt kiadta másnak a szobámat, és közölte, két hét múlva költözzek. A barátnőm viszont máshogy döntött.
Anyukám sokat vigasztalt ebben az időszakban, nem sok erőm volt minden pillért egyenként felépíteni.

Aztán csak megoldódott minden. Találtam egy aranyos kis lakást a VIII. kerületben, de a normálisabbik részén. Kaptam munkát is, szintén ebben a kerületben, nem a normálisabb részén. Erről mondjuk mit se tudtam, de nem is érdekelt, amikor leendő főnököm azzal jött az állásinterjún, hogy ne járjak trolival, mert akkor végig kell mennem minden nap az Illés utcán, ezt nem tudja javasolni.
Csak az érdekelt, hogy kapjam meg ezt a melót, ez volt az egyetlen esélyem. Ha ez nincs, két hét múlva haza kellett volna költöznöm, hogy a családom tartson el. A melót megkaptam, és első reggel a trolira pattantam a ház előtti megállóban. Kemény csaj vagyok, mit foglalkozom én a rossz környékkel?

Nem is érdekelt egy ideig, amik itt történnek nap mint nap. Mosolyogtam rajta, hogy hát ez is az élet, érdekes... Aztán hétvégén elhúztam vidékre a friss levegőre, a fák közé. Jelenleg is így teszek minden hétvégén, de mivel több a hétköznap, mint a hétvége, most már érdekel.